Lányok!
Használjuk a saját mintáinkat, modern köntösben! Ez is az egyik újévi célom, használni és megmutatni ezeket a mintákat.
Játékot hirdetek, melynek a célja az, hogy minél többen alkossatok valamit, ami a régi motívumokat modern ruhába öltöztetve mutatja meg nekünk.
Lehet ez bármilyen tárgy, nem feltétlenül varrott, lehet festett, rajzolt, stbstb.
Azt szeretném,ha mindenki, aki jelentkezik, ennek a játéknak a "reklámját" kitenné a saját blogjára is, aztán egy kommentben jelezné nekem, hogy csatlakozott és készít valamit.
Erre azért van szükség, hogy tudjam, körülbelül mennyi "pályamű" érkezik és azért,hogy minél több emberhez eljusson ez a lehetőség.
Az elkészült alkotások képeit szeretném,ha kitennétek a saját blogotokra, illetve saját blog híján elküldenétek nekem a not(kukac)bad(pont)hu e-mail címre,ami oldalt is látható. Természetesen én minden hozzám érkező képet kiteszek majd ide.
Határidőt nem szeretnék szabni, és nyertes sem nagyon lesz, mert nem sorsolok...Illetve úgy gondolom, hogy mindannyian nyerünk majd vele,fontos értékeket ismerhetünk meg így.
Első körben szeretnék ajánlani egy jó kis forrást, az alábbi honlapon egy mintakönyv található bescannelve:
http://magyar_emlek.freeblog.hu/
Remélem,hogy minél többen tartotok velem, izgalmas a dolog,én is fogok alkotni:)
Várom a kommenteket!
tetszik nekem ez az ötlet, és épp nemrég kezdett kicsit foglalkoztatni engem is ez a téma :) bár a játékban nem tudok részt venni, azért nyomon követem, ki mit alkot, aztán ha mégis jutna rá időm, jelentkezem :)
VálaszTörlésÉn mindenképpen jelentkezek!
VálaszTörlésHónapokkal ezelőtt jött a gondolat, hogy magyar népi motívumokkal dolgozzak, készült is több táska, most pedig ruhák vannak soron. Kíváncsian várom a többi jelentkezőt és már teszem is ki a felhívást a blogomban.
Nagyon tetszik nekem ez az ötlet,én is jelentkezem.Még nem tudom mit készítek,de biztos hogy a matyó világhoz fog kapcsolódni.:DDD
VálaszTörlésMár teszem is ki a felhívást!
Nagyon-nagyon remek ötlet!!!!!Tiszta szívből és nagy lelkesen támogatom és csatlakozom!!!!!!
VálaszTörlésMióta elvégeztem a Magyar Hagyomány Műhelyét,teljesen beleszerelmesedtem magyar mintavilágunkba! Igaz,ez nálam szakmai "ártalom " is: múzeumi rajzoló.:)
Csatlakozni fogok én is, valamivel...
VálaszTörlésÉvi, ez remek ötlet. Én már el is készültem vele! :-)
VálaszTörlésPont tegnap varrtam egy táskát ennek az ötletnek jegyében.Elküldhetem Neked annak ellenére, hogy akkor még csak "kollektív tudatként" működhetett a felhívásod?
Nagyon örülök ennek a felhívásnak! Szívesen csatlakozom, bár azonnali eredményt nem tudok felmutatni. Erős lehetet ez a "kollektív tudat":), mert én is épp mostanában kezdtem el gondolkodni azon, hogyan vihetném be a magyar motívumokat a munkáimba... Valahogy benne lesznek!
VálaszTörlésJelentkezem...
VálaszTörlésCeruzával beírva jelentkezem én is. (ékszer)
VálaszTörlésJajjj,de jó,hogy ilyen sokan jöttetek!
VálaszTörlésRéka,küldd kérlek!
Úgy örülök,hogy ilyen lelkesek vagytok mind,már nézem is a blogokat!;)
Én is jelentkezem :)
VálaszTörlésFel is teszem, bár egyenlőre csak a kerámiákon alkalmaztam :)de filcen is kipróbálom:)
Én is már régóta fontolgatom, hogy a környékünk mintái közül alkalmazom valamelyiket, így jelentkezem a játékra. Azért meg, hogy nincs szűk határidő külön hálás is vagyok saját tempómat ismerve.
VálaszTörlésCsodás ötlet ez a játék! Nagyon szívesen csatlakoznék hozzátok :) Egy ideje én is gyűjtöm azokat a mintákat, amiket fel lehetne használni modern holmikhoz is. Kukkants be hozzám: http://annaskertje.blogspot.com/2009/03/mintak-tegnaprol-holnapra.html és a ma esti bejegyzésem is ehhez kapcsolódott. Aztán Mammkánál megláttam a játékodat... Így most kaptam egy kis lendületet, hogy ne csak gyűjtögessek, hanem alkossak is! Köszi a játékot!
VálaszTörlésÉn is, én is. Bár még nem tudom mit, de varrok!
VálaszTörlésDrágám,annyira jó, hogy belekezdtél ebbe:-)))
VálaszTörlésMindannyian magyarok vagyunk, egyazon tudással rendelkezünk, ki-ki a maga szintjén műveli.
Ez a kezdeményezés nekem azt sugallja, hogy az utóbbi időben nem kevesebben, hanem többen lettünk, aki ezt tudatosan vállalják és tenni is képesek érte!!! Köszönöm, hogy vagy:-)))
Jövök, mihelyt a fonalaimból kitekeredtem:-)))
Gratulálok a kezdeményezéshez! Én a dédim hímzett terítőit készítettem mostanában elő múltélesztő célzattal.. :D Azt gondolom, ha már csak annyit elértél, hogy ráklikkelnek és végignézik az emberek a motívum gyűjteményt, azt is nagy szó.. de úgy nézem, sokan nem fognak megállni itt. Remélem mindenkinek kitart a lendülete.. :D Én is megpróbálok gondolkodni valamin.. Újra kell alkotni a mintát, vagy elég felhasználni egy, már régóta meglévőt?
VálaszTörlésFeltettem a blogomba a már kész három munkámat,de még tervezek készíteni mást is:
VálaszTörléshttp://mammka.blogspot.com/2010/01/magyar-motivumos-keptar.html
Amiről írtam,júliusban Szentpyr=Rita indított egy játékot és hímeztünk a gyergyói +szemes mintákból.Az is nagyon remek volt,nagyon élveztem!
Be tudnád linkelni nekem ezt ,Mammka?:)
VálaszTörlésSzia Évi! Épp a napokban került a kezembe egy régi kitűzőm ami talán ide való lehetne.Közben azért beugrott még néhány új ötlet,csak még nem tudom hogy milyen határidőn belül tudnám elkésziteni(és főleg hogyan),de azért meg szeretném próbálni.
VálaszTörlésSzia Évi!
VálaszTörlésEbből én sem maradhatok ki semmiképp!
HEra
Nocsak,tegnap írtam ide,nincs sehol :((
VálaszTörlésNem tudom,hogy lesz-e időm,régivel nem lehet jelentkezni esetleg ;-) ?
http://katafolt.blogspot.com/2090/ 05/fa/helyett.html
Tavaly résztvettem egy hasonló nemzetközi projektben,
http://room.projectcoordinator.net/~INEXTEX
a slide képtáramban több galériában is vannak képek a kész munkákról:
http://www.slide.com/r/SE dR7TLvT/-zfq5kzn_ EQXV_CLu9_Geh7
Nagyon izgalmas feladat, jelentkezem én is! :-)
VálaszTörlésElőször időhiány miatt nem akartam részt venni a játékban, bár a kezdeményezés nagyon-nagyon tetszik.
VálaszTörlésDe a fantázia beindult:)
http://pjulcsy.blogspot.com/2010/01/magyar-motivumok.html
Nagyon jó ötlet. A tavalyi évem szinte teljesen erről szólt ;) Az összes ilyen táskám a blogomon a flickr-n.
VálaszTörlésÜdv. Varázsollós Scotty
Ó, hát mint néptáncos ez hozzám közel áll :)
VálaszTörlésRégen festettem magyar motívumos vázát, majd megkeresem és lefotózom. meg a blogomon eleinte volt népi motívumos zsugorka medál. és a komplett néptáncoslány figura ér? :))
Évi, ez remek ötlet!!!!
VálaszTörlésRéka lányom dobozkáival szeretnénk jelentkezni a játékra.
Már teszem is fel a képeket!! :)))
Mosollyal: Ilda
Évi, ez nagyszerű ötlet! :) Beiktatom az idei terveimbe.
VálaszTörlésJövök, jövök....azért ha időd engedi, nézz szét nálam, mert úgy gondolom, zsigerből már elég sok ősi magyar motívumot rajzoltam...:D
VálaszTörlésÉvi! Nagyon örülök a játéknak és igen, én is azt hiszem, hogy az a bizonyos kollektív tudat működik, mi ugyanis hónapok óta egy ilyen témájú közös projekten dolgozunk egy foltvarrós barátnőmmel. Az első munkák már készülnek,amint tudok fotózni, mutatom őket...):
VálaszTörlésÁgó
Igaz, hogy nem frissek, de egyéb kritériumoknak megfelelnek. Kellemes nézelődést!
VálaszTörléshttp://krisztallit.blogspot.com/2010/01/regi-motivumok-uj-kontosben.html
én is, én is!
VálaszTörlésSajnos blogom nincs, de nagyon szívesen játszanék Veletek, jövök az én Kalotaszegemmel:))
Gratulálok az ötlethez!
szia, több helyen olvastam a kezdeményezésedről. nagyon értékelem, szívemhez, lelkemhez közeláll így én is részt vennék benne. Andi
VálaszTörlésÉn is jelentkezek mindenképpen!
VálaszTörlésKakukk! Jövök én is :D
VálaszTörlésHello Evi,
VálaszTörlésMilyen jo kis csapat gyult itt ossze.Ez nagyon inspiralo otlet es en is szeretnek csatlakozni. Mar meg is van, hogy mit keszitek majd, de ez legyen meglepetes. Mindenkinek szep napot es nagyon kreativ ujjakt kivanok.
Kedves Évi!
VálaszTörlésSzívemnek tetsző játék!
Nagyon örültem, mikor Rékánál olvastam!
Természetesen részt veszek!!!!
Pont tegnap beszélgettem egy "hímzős" barátnőmmel arról, hogy manapság a hagyományőrzés alig érdekel valakit. És én ettől elszomorodom, de most itt a te játékod, így együtt tehetünk ezellen!
Köszönöm!!!!!
Mostanában kezdett el foglalkoztatni a gondolat - hogyan lehet ezt gyöngyben elkészíteni. Jelentkezem én is
VálaszTörlésEszembe jutott, hogy van én nekem készen magyar motívumom modern ruhában :)))
VálaszTörléshttp://bogarkrea.blogspot.com/2010/01/kalocsai-viragok-falon.html
Azért lesz még más is...
Szia! Nekem is nagyon tetszik ez a szép ötlet! Igyekszem kiötölni valamit!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon tetszik a felhívásod, és én is szeretnék jelentkezni. Még nem tudom mit fogok kreálni, de már gondolkodom rajta.
Szia Évi!
VálaszTörlésNagyon szeretnék én is csatlakozni. Még nem tudom pontosan, hogy mi lesz, de mindenképpen készítek valamit :)
Szia!
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni.
Az ajánlott forrást már ismertem, egy tarisznyám ez alapján készült. :)
Jó, hogy nincs határidő. Anna
Szia! Szívemhez közel álló kezdeményezés, itt a helyem a nemezeimmel. Néhány munkám: http://kokorcsinmuvek.blogspot.com/search/label/magyar%20mot%C3%ADvummal
VálaszTörlésKészítek valamit célirányosan is ;)
Szia Évi!
VálaszTörlésRégebben csináltam népi bôrös táskákat, magyar motívumokkal. Most viszont valamit juszt is gyöngybôl csinálok, de nem gyöngyös népi ékszert. Izgalmas és köszönöm :)
A gond,hogy az ilyen belemegy a fejembe és aludni sem hagy :)
Erre én is jelentkeznék. Valami határidő van-e?
VálaszTörlésÉn/mi is jelentkeznék. :)
VálaszTörléswww.kacatos.blogspot.com
Szia!
VálaszTörlésTetszik az ötlet, de csak ceruzával, sor végén, lap alján merek jelentkezni.
Bogi
Hűha, ez nagyon érdekesen hangzik. Én nem tartok még ilyen szinten, de figyelni fogok rátok, hogy miket alkottok. Sok sikert kívánok :D
VálaszTörlésNagyon izgalmas és szép ötlet ez a játék, mindenképpen szeretnék részese lenni!
VálaszTörlésA felhívást kitettem a blogomon.
Anikó vagyok .
VálaszTörlésÉn is jelentkezek.Uh ez lesz az első ilyen munkám.Amit látni fognak a nagyok. :)
Szuper a játék, én is jelentkeznék. Ismerem az oldalt, tavaly már "használtam" róla mintákat, de végül nem lkészült el az ajándék, talán most végre... Főleg, hogy nincs határidő!
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni, bár mostanában nincs sok időm, kicsit késöbb készítek majd valamit, ötletem már van... :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen mindannyiótoknak,hogy itt vagytok.
VálaszTörlésKözben fejlemények is történtek,anyu a skanzenben dolgozik és azt mondta,hogy szuper lenne,ha ezeket a dolgokat több ember is láthatná,úgyhogy ha minden jól megy,indítok majd tavasszal egy másik blogot,ahová mind kikerülhetnek ezek az általatok készített szépségek,és mely blogot a skanzen honlapjáról egyenesen el lehet majd érni.
Nagyon jól hangzik,nem akarom beleélni magam egyelőre,de remélem,hogy ha összejön,ugyanilyen lelkesedéssel tartotok majd velem:)
Még egyszer mindenkinek nagyon köszönöm és mindenkinek szeretném jelezni,hogy nincsen határidő, és akármilyen technikát örömmel látok/látunk.
Már többen írták, de én is a napokban gondoltam, hogy előszedek valami hazai mintát. Orosházi szállánvarrott új formában, ötletem rengeteg, időm kevés. A nincs határidő pont nekem való! Játékra fel! (Köv. befegyzéskor blogomba foglallak.)
VálaszTörlésHú, ez egy remek ötlet. Nagy kihívás, hogy hagyomámyos magyar motívummal modern gyöngyékszert készítsek.
VálaszTörlésHelló, én is gyöngyben nyomulnék, érdekes a régi és a modern összekapcsolása.
VálaszTörlésSzia Évi! Nagyon tetszik a kezdeményezéséd, így mi is belevágnánk. Húgomtól és tőlem gyöngyös munkára lehet számítani. :-)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésAzt hiszem, én is megpróbálkozom valamivel, tetszik az ötlet! :)
Régóta zsong a fejemben is, hogy itt a tárházunk, itt a megtiszteltetés... de most megadtad a löketet! Én is jövök!Gyöngyhímzéssel! :)
VálaszTörlésHelló!
VálaszTörlésSzupi-szupi ötlet, és már meg is írtam a blogomba, hogy ilyen fantasztikus ötleted volt. Már készül is valami, de kell még egy kis idő! És, hogy a Skanzenről is láthatják az emberek: nagyon jóóóóóó!
Csatlakoznék én is a játékhoz. Végre felhasználhatom a stelázsiról lementett hímzett futót, meglátjuk mi lesz belőle, motívum új köntösben.
VálaszTörlésén is csatlakoznék.... külön öröm, hogy nincs határidő ;) abban nagyon rossz vagyok ;)
VálaszTörlésElsősorban annak örülök, hogy megtaláltam a blogodat. Byme-ként nem került elő:).
VálaszTörlésEgy szerényke, karácsonyi díszfélét horgoltam már kalotaszegiszerűen:). Most megpróbálom a tavaszi ötletemet ötvözni a Te remek játékoddal, és majd jelentkezem, ha sikerül.
"Madárka, madárka.
VálaszTörlésCsacsogó madárka.
Vidd el a levelem, vidd el a levelem,
Szép magyar hazámba."
Köszönöm a kezdeményezésed, volt, van, lesz, és kell is.
Örömmel csatlakozom.
Kata
De jó, hogy ráakadtam! Közzé is tettem nálam: http://alkotomami.blogspot.com/2010/01/magyar-motivumok-jatek.html. Nagyon jó kezdeményezés! Örülök, hogy nincs határidő, így legalább részt tudok venni. :-))
VálaszTörlésMost kaptam egy kedves ismerősömtől a linket, mert én meg állandóan ilyeneket készítek. Nagyon örülök, hogy akad aki segít szárnyra emelni szép magyar motívumainkta.
VálaszTörlésAnnyira örülök enne a játéknak :)
Nekem is ér játszani?
Mindenkinek ér játszani,senki sincsen kizárva:)És annak örülök,minél többen vagytok!
VálaszTörlésköszi, dejó!
VálaszTörlésÉva nem írtam, de annyira nemes ennek a játéknak a gondolata. szerintem sokan kéyzítenek ilyesmit, vagy legalábbis ötlet szinten sokak fejében jelen van, és ezzel a játékkal legalább párat közülük össze lehet terelni. egyszerűen szuper vagy! (lehetne ebből hagyományt csinálni, vagy valamilyen vándor játékot is a jövőben, én benne lennék :) )
Szia Évi!!!
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni!
http://vaskutimuvek.blogspot.com/2010/01/magyar-motivumok-belyegterv.html
Szüleim, nagyszüleim révén jópár régi mintával találkoztam eddig, úgyhogy van miből meríteni :)
Láttam már itt-ott "pályázati remekművet"! Nem tudom ( és nem is szeretném ) kihagyni. Nem tudom mennyi gyűlik össze a végén, de úgy tűnik valami fantasztikus dolog érik... Értékelem nagyon az ötletedet. :)
VálaszTörlésKedves Évi ! Jelentkeznék én is egy régebbi munkámmal, írtam bejegyzést is. Sajnálom, hogy ilyen változások történtek az életedben :((
VálaszTörlésAz új blog remek ötlet, így legalább egyben láthatjuk majd a munkákat. Esetleg addig is tehetnél hozzájuk új címkét, így a blogodból is lehívható lenne :))
Köszönjük az ötletet, és a munkádat !
Szia Évi!
VálaszTörlésNagyszerű ötletnek tartom a felhívást. Tulipános medálommal szeretnék jelentkezni, amit az alábbi címen megnézhettek:
http://bomboniera-jewellery.blogspot.com/
Kíváncsian várom véleményeitek!
Üdvözlettel:
Tímea
Kedves Évi!
VálaszTörlésÉn is jelentkezem erre a nagyszerű kezdeményezésre.
Sok alkotótárs munkáját láttam már, de ebben a játékban az a fantasztikus, hogy ki hogy értelmezi,illetve milyen formában használja fel a magyar motivumkincset.
Köszönöm a játékot, és a napokban én is mutatok valamit.
Kedves Évi, nagyon jó ötletnek találom ezt a kihívást. Ahogy végignéztem a motívumokat, egyből beindult a fantáziám. Már tudom is, hogy mivel fogok készülni, csak még nem volt rá időm, hogy elkészítsem, hiszen így is elmaradásaim vannak. De azért igyekszem, és amint készen lesz, írok ide. Addig is köszönöm ezt a szuper ötletet :)
VálaszTörlésSzia Évi!
VálaszTörlésÉn ezt készítettem:
http://cseresznyeslany.blogspot.com/2010/01/kalotaszegi.html
Ez az 5let, nekem is tetszik. Szeretnék én is jelentkezni! Külön örülök, hogy nincs hatáidő, mert mostanság nagyon el vagyok havazva! Köszi!
VálaszTörlésSzia Évi!
VálaszTörlésCsatlakozom én is:)
nem tudna valaki segiteni piros fehér zöld fülbe valót szeretnék venni vagyy legalább zászló vagy magyar cimereset ezüst vagy nemes acél h hol van erre lehtőség nagyon fontos lenne köszi
VálaszTörlés